A kilenc hiányzó ellenére győzelemmel felérő döntetlent értünk el az őszi bajnok Kaposvári Rákóczi II. otthonában. Csapatunk ezzel a sűrű középmezőnyben (11. helyen) telelve várja a tavaszi folytatást.
Kaposvári Rákóczi II.-Balatonlelle SE 0-0
Balatonlelle SE: Varga Balázs – Mercz László, Kenéz Szabolcs, Peszt Patrik, Stocker Péter – Görcsi Sándor, Graszl Norbert, Himics Viktor, Pfeiffer Bence – Tóth Ariel (Pető Tamás), Földes István
Sárga lap: Varga Balázs, Graszl Norbert, Pető Tamás
Keszei Ferenc: Ezzel az eredménnyel a forduló egyik legnagyobb meglepetését okoztuk. A kiváló erőkből álló Kaposvár II. az egész mérkőzésen védekezésre kényszerített, azt viszont nagyon szervezetten és fegyelmezetten csináltuk. Ebben a félévben csapatunk igazolta azt a mondást miszerint a nehézségek az igazi közösséget még inkább összekovácsolják, megerősítik.



















Gratulálunk fiúk az eredményhez. Jó munka volt.
Jó pihenést, a sérülteknek gyógyulást kívánunk.
Kellemes karácsonyt és a legjobbakat 2012 -ben.
Mi veletek leszünk.
GE – becski
Valóban gratulálni lehet a csapatnak!
Nem is az eredmény végett, hanem az elszántság, fegyelmezettség, akarás és persze nem utolsó sorban a nyújtott játék miatt. Az, hogy ehhez megjött az eredmény is, az csak további erőt és hitet adhat nekik.
Az utolsó hazai mérkőzésen már lehetett látni, hogy rendeződtek a sorok (még a sérülések ellenére is)és okozhatnak meglepetést.
A Mestert sem szabad elfelejteni, hiszen kiválóan állította fel csapatot és taktikailag teljes mértékben felkészítette őket.
Van tudás és képesség a fiúkban, amivel a tavaszi idényben (ha együtt maradnak)sokkal előrébb végezhetnek.
Viszont hiányzik egy jó befejező csatár, aminek hiányát a téli szünetben meg kellene oldani valahogy.
Még egyszer GRATULÁCIÓ!
Észrevételem szerint nem sokan fognak maradni…amit a játékosoktól lehet hallani nem más mint hogy folyton folyvást hitegetve vannak, hogy mikor és hogyan lesz pénz. Még az útiköltségek sincsenek rendezve és a jelen állapotban szerintem nem is lesz…Sajnálom nagyon, hogy szétszéled a csapat…
Puskás már régen megmondta:
“Kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci…”
Ez így igaz…de ha kis pénz sincs akkor hogy lesz itt foci…??!!
nagyon szép eredmény! szép volt fiúk! kár, hogy a két Graszl nem játszhatott egymás ellen!