Holnap folytatódik a Somogy megyei labdarúgó bajnokság pontvadászata, ez alkalomból látogattunk le a csapat egyik hétközi edzésére.

Kenéz István (polgármester) és a frissen kinevezett szakmai igazgató Pusztai László álltak rendelkezésünkre. Polgármester úr elmondta, hogy Deákvári Antal vezetőedző munkáját Pusztai László szakmai igazgatóként fogja segíteni a jövőben, tavasszal ketten felelnek majd a sikeres szereplésért. A játékosállományban minimális változás történt a télen, szerencsére távozó nem volt, és Papp Máté személyében tovább erősödött a védelmünk. Elmondta, hogy egyértelmű cél a bajnoki cím megszerzése, és az NBIII-ba történő feljutás.

Pusztai László röviden röviden beszélt szakmai múltjáról, ezt követően ismertette miként osztják meg a feladatokat Deákvári Antallal, majd kitért arra is, hogy miben kell még tovább fejlődnie a csapatnak. Kiemelte, hogy nagyon szoros a bajnokság, de azon dolgoznak, hogy minél sikeresebben szerepeljen a csapat, és a bajnokság végén is a Balatonlelle szerepeljen a bajnoki táblázat élén.

Kettőjükkel készült interjút a városi televízió jövő heti adásában tekinthetik meg.

A csapat közösségi oldalán közzétett – nem reprezentatív – online felmérés alapján a véleményt nyilvánítók csaknem 90%-a gondolja úgy, hogy labdarúgóink megőrzik az első helyüket a bajnokság végéig, mintegy 7% szerint helyet cserélünk a nagyatádiakkal, és 3% gondolja úgy, hogy nem a fenti két csapat között dől el az idei bajnoki cím!

Csurgói TK-Balatonlelle SE
2017-02-25, 14:00, Csurgó