Általában a “kötelező győzelmek” a legnehezebbek, minimális különbséggel, de elhoztuk a három bajnoki pontot a sereghajtó otthonából.

Ismét győzelemmel örvendeztette meg szurkolóit a balatonlellei focicsapat, miután a bajnokság 22. fordulójában 2-1 arányban győzni tudott a sereghajtó Tab otthonában. Mintegy százötven néző, köztük a Lellei Szurkolói Klub váltott jegyet a mérkőzése, és választotta egyik hétvégi programjának a tabi vendégszereplésünket. Az első játékrész derekán Balogh László szerezte meg a vezetést a mieinknek, és a szünetig már nem is változott az eredmény.

A második játékrész elején azonban felpörögtek az események. Alig öt perc telt el, amikor Balogh megszerezte önmaga és csapatunk második találatát, azaz az 50. percben már két gólos volt az előnyünk. Örömünk azonban nem tarthatott sokáig, mert Kaveczki 53. percben szerzett góljával újra visszatért a mérkőzésbe a hazai alakulat. Mint később kiderült csupán a szépítésre maradt erejük az egyenlítésre már nem, így újra három pontnak örülhettünk a kilencven percet követően.

A Sonline.hu tudósítása a mérkőzésről:

Tab–Balatonelle 1–2 (0–1)
Tab, 150 néző. V.: Agócs Á.
Tab: Horváth J. – Naász, Ladiszlai K. (Hendl az 50. percben), Kaveczki (Tábori T. az 55. percben), Kiss G., Pretz, Kispál (Kecskés a 26. percben), Vida A., Magas, Vodicska K., Tábori T. Játékosedző: Ladiszlai Krisztián.
Balatonlelle: Bogdán Á. – Schmidtka, Gál B., Balogh L., Hegedűs Gy., Szilágyi N. (Balogh Botond a 89. percben), Fila, Kiss K., Bohata (Kovács K. a 87. percben), Neubauer M., Mátyás K. (Pap M. a 62. percben). Edző: Kenéz Szabolcs.
Gólszerzők: Kaveczki (az 53. percben), illetve Balogh L. 2 (a 25. percben és az 50. percben).

Az ifjúsági mérkőzésen: Tab–Balatonlelle 2–0.

Kategóriák: Labdarúgás