Sérülés és betegség miatt közel sem a legerősebb csapattal álltunk ki a Kaposmérő ellen, ennek ellenére magabiztosan nyertünk.

Először volt nevezve bajnoki mérkőzésen saját nevelésű játékosunk Graszl Norbert, aki télen tért vissza Balatonlellére. Az első játékrész derekán szereztük meg a vezetést, miután a vendég védők között kilépő Bohata Ádám elrúgta a labdát a kapujából kifutó Varga Balázs mellett, 0-1. A második játékrészben megtapasztalhatták a hazaiak, hogy a kapu előterében történő megállító szabálytalanságokkal sem járnak sokkal jobban, hiszen két ilyen szabadrúgást követően is Böjte Patrik fogadhatta a társak gratulációit. Patrik az 50. percben duplázta meg az előnyünket (0-2), majd a 62-ben állította be a végeredményt (0-3). Ez már a második tavaszi mérkőzés, amikor korábban főleg az előkészítésben jeleskedő középpályásunk duplázni tudott.

Annak köszönhetően, hogy a Nagyatád csak döntetlent ért el a Karád ellen (a piros-feketéket hazai pályán 8-1 arányban győztük le) öt pontosra nőtt az előnyünk az üldözőnkkel szemben!

Kaposmérő–Balatonlelle 0–3 (0–1)
Kaposmérő: Varga B. (Hegedüs I., a 62. percben) – Kovács D., Vörös, Horváth M., Benke, Mészáros (Pati, a 71. percben), Cséfalvy (Orgyán, a 62. percben), Vető (Ferencz, a 70. percben), Takács M., Tabi, Németh D.
Balatonlelle: Czebei – Pap M., Gere, Gál (Galgóczi, a 70. percben), Balogh L., Laczkó, Balogh Bo., Böjte, Balogh Be. (Graszl N., a 78. p.), Bohata (Somogyi, a 86. p.), Neubauer. Edző: Deákvári Antal.
Gól: Bohata (27. p.), Böjte (50. és a 62. p.).
Sárga lap:

Ifjúsági mérkőzésen: Kaposmérő–Balatonlelle 2–0.