Fila Géza négy góljával, Balogh László mesterhármasával, valamint Laczkó Dávid találatával valósággal kiütöttük a Karádot ma délután hazai pályán a bajnokság nyolcadik fordulójában.

Talán az utóbbi idők legjobb játékát mutatta csapatunk a Karád elleni bajnoki mérkőzés első félidejében. Fila Géza szerezte meg a vezetést csapatunknak a találkozó 8. percében (1-0), amit 4 perccel később még sikerült kiegyenlíteni a vendégeinknek (1-1), de az első negyedóra végén ismét Fila Géza volt eredményes (2-1), így újra magunkhoz ragadtuk a vezetést. Újabb négy perc elteltével Balogh László növelte előnyünket (3-1), majd ismét Fila Géza pillanatai következtek, aki tíz perc leforgása alatt újabb két gólt szerzett (5-1). A 41. percben Balogh László is megszerezte önmaga második gólját, ami csapatszinten már a hatodik találatot jelentette (6-1)!

A félidőben cserére szánta el magát Deákvári Antal vezetőedző, a karádiak által “aprított” Fila Géza helyére Balogh Bendegúz állt be, ami némi átszervezéssel járt. Valamelyest vissza vett csapatunk az iramból, de a mérkőzés hajrájában Laczkó Dávid is feliratkozott a gólszerzők közé (7-1), a végeredményt pedig Balogh László állította be a 88. percben szerzett góljával (8-1). A látottak alapján ilyen arányban is teljesen megérdemelt győzelmünk, a mai mérkőzésen osztálykülönbség mutatkozott a két csapat között.

Nagy különbségű győzelmünknek köszönhetően már dobogós helyen állunk a tabellán.

Balatonlelle SE-Karádi SC 8-1 (6-1)
Balatonlelle: Czebei Ádám – Balogh Botond, Makarész András, Szabó Szabolcs, Kiss Konrád – Gere Tamás, Bohata Ádám, Böjte Patrik, Balogh László – Laczkó Dávid, Fila Géza (Balogh Bendegúz)
G.: Fila Géza (8., 15., 30., 39.), Balogh László (19., 41., 88.), Laczkó Dávid (78.)
Sárga lap: Makarész András

Ifjúsági mérkőzésen:
Balatonlelle SE-Karádi SC 2-0 (1-0)
Fiataljaink a tabella 6. helyén állnak.