A  bajnokság harmadik fordulójában elvesztettük hazai veretlenségünket is, a második játékrészben szerzett góllal mind a három bajnoki pontot elvitte a Babócsa a Balaton-partról.

Kísértetiesen hasonlóan kezdődött a mérkőzés a keresztúri találkozóhoz, ezúttal Laczkó Dávid gólját érvénytelenítette a játékvezető les címén rögtön a mérkőzés elején. A folytatásban még két-három veszélyes helyzetet sikerült kialakítanunk, míg Czerulának egyetlen védeni valója akadt. A legközelebb talán Kenéz Szabolcs állt a gólszerzéshez, fejese milliméterekkel tévesztett csak célt.

A fordulást követően a vendégek szereztek vezetést, egy szabadrúgást lőtt Tompa a sorfal mellett/felett a jobb felső sarokba, 0-1. A  gól után magasabb fordulatra kapcsoltunk, de igazán veszélyes helyzetbe csak Balogh László került, akinek azonban blokkolták lövését. Sajnos ezúttal a cserék sem tudtak lendíteni a játékunkon, így második mérkőzésünkön elvesztettük hazai veretlenségünket is.

Somogy megyei I., 3. forduló
Balatonlelle SE-Babócsa SE 0-1 (0-0)
Balatonlelle: Czerula Dávid – Balogh Botond (Somogyi Zoltán), Kenéz Szabolcs, Szabó Szabolcs, Makarész András – Kiss Konrád, Neubauer MArtin, Balogh László, Laczkó Dávid – Bohata Ádám, Fila Géza (Galgóczi Károly)
Sárga lap: Szabó Szabolcs, Galgóczi Károly

Vereségünknek köszönhetően három játéknapot követően a 10. helyre csúsztunk vissza a tabellán.