Single Blog Title

This is a single blog caption

Véget ért a szezon

Labdarúgóink lejátszották az Iváncsa elleni NBIII-as osztályozó visszavágóját is, amivel véget ért számukra a 2016/2017-es szezon.

A második mérkőzésen sikerült becsülettel helytállni, így a múlt heti 1-5-ös vereség után most egy viszonylag szoros 2-1-es végeredmény született.

A sonline.hu tudósítása a mérkőzésről:

A hazaiak az 5–1-es idegenbeli siker után futballünnepre készültek, ehhez a hangulathoz Balogh László találata is hozzájárult, aki a harmadik percben egy pillanatnyi védelmi zavart kihasználva kiugrott a védők közül és megszerezte a vezetést (1–0). A leleli szurkolók, akik szép számmal elkísérték a kedvenceiket, még ekkor is teli torokból buzdították a balatoniakat, s még azt követően sem tört meg a lendületük, hogy Balogh László a leshatárról kilépve begurította a másodikat is (2–0).

A második félidőre egy bátrabb támadójátékot produkáló Lelle futott ki, aminek köszönhetően megélénkült a gyors találatok miatt igencsak egyhangú találkozó. A balatoniak becsülettel küzdöttek, aminek meglett az eredménye, hiszen Böjte Patrik szépített (2–1).
Az iváncsai feljutás azonban nem forgott veszélyben, de ha a somogyiaknak azt az arcukat mutatták volna a kilencven perc alatt, mint a második félidőben, akár több kellemetlen percet is okozhattak volna a hazaiaknak.

Iváncsa KSE–Balatonlelle SE 2–1 (2–0)
Iváncsa, 500 néző. V.: Berényi (Pápai Z., Kovács G.).
Iváncsa KSE: Boldog – Bartha T., Fodor G. (Nédó, 66. p.), Aradi, Facskó – Berényi, Nagy A. (Barócsai, 79. p.), – Godslove (Szauter, 56. p.), Márki, Majláth – Balogh L. Edző: Masinka László.
Balatonlelle SE: Czerula – Neubauer, Pap M., Kiss K. (Balogh Be., 68. p.), Balogh Bo. – Bohata, Somogyi – Fila, Balogh L., Laczkó (Galgóczi, 90. p.) – Böjte. Edző: Deákvári Antal.
Gólszerzők: Balogh L. (3. és a 17. p.), illetve Böjte (88. p.).
Sárga lap: Balogh L. (3. p.), Márki (70. p.), illetve Fila (27. p.), Böjte (57. p.).

Összesítésben: Balatonlelle SE–Iváncsa KSE 2–7.

Hagyjon üzenetet!