Mindhárom játékos rengeteget tett a balatonlellei labdarúgásért, amit ezúton is köszönünk nekik! Földes István, Himics Viktor és Takács György a szezon végén döntöttek a visszavonulás mellett.

Földes István az NBII, NBIII Dráva-csoport (Duna-csoport), és a megyei élvonalban is csapatunkat erősítette. Korábban a BFC Siófok játékosa is volt. A Magyar Labdarúgó Szövetség adatbankja szerint 2006-tól kezdődően 228 alkalommal öltötte magára a csapat mezét. Egyike volt azoknak a csupa szív játékosoknak, aki még edzést is nagyon ritkán hagyott ki! István a jövőben a balatonlellei öregfiúk csapatát erősíti.

Himics Viktor is nagyon sok szép balatonlellei siker részese volt pályafutása során. A Nagykanizsa színeiben a magyar élvonalat is megjárt labdarúgónk sem szakad el teljesen a labdarúgástól, ősztől ő is az öregfiúkban folytatja pályafutását. Viktor tagja volt az 1999-es NBIII-as veretlenül bajnokságot nyert csapatunknak. Bizonyára sokan emlékeznek arra is, amikor 1998-ban a nagy rivális Marcali már 2-0 arányban vezetett ellenünk, amikor Himics a mérkőzés utolsó 15 percében három fejes góljával a magunk javára fordította a mérkőzést.

Törzsgyökeres lelleiként itt kezdte és itt is fejezte be pályafutását Takács György, akire társaival együtt szintén számítanak az öregfiúk csapatban. Sőt, György még a magyar borász válogatott tagja is. Pályafutása során megfordult Balatonbogláron, Kaposmérőn és Balatonszárszón is, de mindig visszatalált Balatonlellére. Az MLSZ nyilvántartása szerint a 2005-ös nyilvántartástól kezdődően 301 mérkőzésen lépett pályára aktuális csapatában.

A Balatonlelle Sportegyesület vezetősége és szurkolói nevében is köszönjük hozzáállásukat, játékukat!