A bajnokság 25. fordulójában a Kadarkút ellen gyűjtöttük be a három bajnoki pontot hazai környezetben.

Az első negyedórán belül vezetést szereztünk Balogh László révén, sőt a félidő hajrájára már két gól állt a játékosunk és csapatunk neve mellett. A második félidő ott folytattuk, ahol az elsőt befejeztük, Bohata Ádám iratkozott fel a góllövő listára, az eredményjelző pedig 3-0-t mutatott. Talán picit túl korán megnyugodtunk, így egy órányi játékot követően szépítettek a vendégek, majd a rendes játékidő utolsó perceiben már csak egy gól volt a különbség. Végül sikerült megtartanunk előnyünket, és mivel a Balatoni Vasas ismét vereséget szenvedett, már csak 5 pont a siófokiak előnye úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk!

A Sonline.hu tudósítása:

Balatonlelle–Kadarkút 3–2 (2–0)
Balatonlelle. V.: Böröczi.
Balatonlelle: Parragi – Neubauer M., Mátyás K. (Szilágyi N. a szünetben), Hegedűs Gy., Balogh Botond (Somogyi Z. a 85. percben), Bohata (Schmidtka a 75. percben), Pap M. (Gál B. a 61. percben), Kiss K., Kovács K. (Galgóczi a 78. percben), Balogh L., Fila. Játékosedző: Kenéz Szabolcs.
Kadarkút: Strublics – Ferenczi D., Horváth Á., Vízhányó, Németh D., Tarlósi, Balogh Cs., Kalló (Simon G. a 70. percben), Ferenczi M., Pallósi, Pető T. Edző: Csajági Csaba.
Gólszerzők: Balogh L. 2 (a 11. percben és a 37. percben), Bohata (a 49. percben), illetve Horváth Á. (a 60. percben), Ferenczi M. (a 87. percben).
Az ifjúsági mérkőzésen: Balatonlelle–Kadarkút 9–2.